Ha azon gondolkozol, hogy a vállalkozásodnak érdemes lenne-e megjelennie az Instagramon, akkor hadd erősítselek meg, hogy nagyon is, de ehhez szükség lesz egy jó Instagram marketing stratégiára is.
Az Instagram úgy terjedt el az emberek körében, mint egy fotós applikáció, ételek és élmények megosztására. Viszont mára már kilépett a kis számokkal dolgozó applikációk köréből.
Az elmúlt két évben a globális felhasználása 300 millió-ról 800 millióra nőtt, ami idén az 1 milliárd felhasználót is elérheti.
Ezek közül 500 millió aktív felhasználó naponta. Óriási számok.
Magyarországon jelen pillanatban 1,7 millió felhasználó található fent az applikáción és az a szám egyre növekszik.
Kisebb a verseny a cégek közt és a felhasználók sokkal hajlamosabbak elköteleződni egy márka irányába, mint más social media platformokon (pl.: Facebook). Amint elég követőt szereztél, nekik teljesen ingyen tudod megmutatni a termékeidet, tartalmadat és promócióidat anélkül, hogy óriási összegeket költenél reklámra
Hogyan tudsz olyan profilt létrehozni, amely vásárlókat szerez?
Hogyan tudsz olyan tartalmat előállítani, amely megragadja a célközönséged figyelmét?
Ebben a leírásban segítek neked megválaszolni ezeket a kérdéseket.
Tartalomjegyzék
- Hogyan hozz létre üzleti profilt
- Instagram marketing stratégia
- Hogyan készíts egy sikeres Profilt
- Tartalom stratégia
- Instagram sztorik
- Instagram Analitka
- Bónusz
Hogyan hozz létre üzleti profilt
Amint regisztrálsz alapvetően egy személyes fiókot hozol létre, mint amilyen mindenki másnak is van, azonban lehetőséged van teljesen ingyen át tudsz váltani üzleti profilra és élvezheted annak előnyeit.
Ha üzleti profillal rendelkezel lehetőséged van több információt megadnod a profilodhoz, ami megkönnyíti felvenni veled a kapcsolatot (például: e-mail cím, telefonszám, az üzleted címe).
Statisztikát láthatsz arról, hogyan teljesítenek az egyes bejegyzéseid, sztorijaid, ami nagyon hasznos az oldalad fejlesztéséhez.
Könnyen létre tudod hozni az üzleti profilt:
- Töltsd le és indítsd el az Instagramot
iOS-re KATTINTS IDE
Androidra KATTINTS IDE
Windows-ra KATTINTS IDE - Kattints a „sign up” lehetőségre és regisztrálj az e-mail címeddel vagy a telefonszámoddal.
- Menj a profilod főoldalára és ott kattints a 3 vonal ikonra a jobb felső sarokban. Ezt követően a beállítások, fiók majd lefele görgetve találd meg a „Válts professzionális fiókra” lehetőséget.
- Kattints a „folytatás”- ra amíg meg nem jelenik a „Facebook oldal összekapcsolása” lehetőség
- Vállaszd ki az üzleti facebook oldalad. Fontos, hogy a Facebook-on is léteznie kell az üzleti oldaladnak, hogy össze tudd kapcsolni az Instagrammal.
- Töltsd ki a profilod, kezdj el tartalmakat előállítani és posztolni (lásd ezekhez a tippeket lentebb) és vizsgáld meg az elemzéseket, hogy teljesítettek a bejegyzéseid.
Instagram marketing stratégia
Első lépésben meg kell határoznod az Instagram jelenléted célját. Egyszerűen kérdezd meg magadtól mit szeretnél elérni. Szeretnéd kiterjeszteni az üzletedet egy hellyel ahol a vevőid megoszthatják a termékeiddel készült fotókat, videókat? Vagy bepillantást szeretnél nyújtani a szolgáltatásod hátterébe és kultúrájába, hogy nagyobb bizalmat építs az emberekben?
Itt van néhány példa a válasz megkönnyítésére:
- Megnövelni a termék eladásaid számát
- Forgalom irányítása a weboldaladra vagy egy landing oldalra
- Vevői elégedettség prezentálása, ápolása
- Közösség építése
- Terjeszteni a márkád hírnevét, új érdeklődők elérése
- Influencerekkel (véleményvezérekkel) való együttműködés
Érdemes csak egy két célt kiválasztani és fontos, hogy ezek mérhetőek legyenek.
A mi Instagram oldalaink célja, hogy forgalmat irányítsunk a weboldalunkra, cikkünkre, vagy landing oldalunkra, ahol az emberek értékes információkhoz jutnak illetve feltudnak iratkozni, valamint betekintést nyújtunk a vállalkozásunk működésébe.
Az eredményeinket tudjuk mérni a feliratkozások számában.
Lényeg, hogy legyél tisztában azzal, hogy a vevő/ügyfélszerző mechanizmusodban hol és milyen szerepet kap az Instagram és a felé tereld az érdeklődőket.
Hogyan készíts el egy sikeres üzleti profilt
Az Instagram profilod lényegében úgy működik, mint a te személyes weboldalad ezen a platformon. Megtudható pár fontos információ az üzleti tevékenységedről és tovább tudod irányítani az érdeklődőket, ezzel forgalmat generálva a tényleges weboldaladra.
Ebben a részben azt fogjuk kitárgyalni, hogy hogyan hozd ki a maximumot az Instagram profilodból.
Név
Az Instagram felhasználó neved ne bonyolítsd túl, legyen könnyen megjegyezhető. Lényege, hogy gyorsan beírható, kereshető és elmondható legyen, hogy gyorsabban rátudjanak találni, amikor rákeresnek, illetve ha továbbadják az elérhetőséged.
Legyen:
- könnyen leírható (írd egybe, ne hagyj szóközt),
- rövid,
- ne használj semmilyen speciális karaktert ha lehet (pl.: _ ; – ; * stb…)
- Egyezzen más social media oldalakon használt neveddel.
Profilkép
A profil kép egy fontos része az Instagram jelenlétednek, erről leszel könnyen felismerhető.
Legyen nagyon egyszerű, mert telefonon nézve nagyon kicsinek tűnik.
Legyen letisztult, hogy az emberek könnyen megtudják jegyezni. Próbáld a logódat, vagy a szöveged
középre illeszteni, mert az Instagram körbe fogja vágni kb. 110 pixel átmérőben.
Legyen hű a márkádhoz, használd azokat a színeket, melyek a márkádat jellemzik.
A legtöbbet használt profilképek sikeres márkáknál:
- Logo kevés szöveggel
- Logo szöveg nélkül
Személyes márkánál értelemszerűen egy fotó magadról, amin jól látszik az arcod.
BIO (leírás)
Említsd meg miről szól az insta felhasználód. Nem kell sok mindent leírni, csak ami nagyon kötődik a munkásságodhoz. Mutasd be pár szóban a követőidnek, hogy mivel foglalkozol és mire számíthatnak tőled itt az Instagramon.
Teheted ezt felsorolás szerűen 3-4 pontban. Mindenképp limitáld a leírásodat 4 sor alá, hogy a látogatók lássanak pár képet a profilodban anélkül, hogy görgetni kelljen. Valamint maximum 150 karakter hosszúságú lehet.
Tegyél be egy linket amire az embereket szeretnéd irányítani. Ez lehet egy feliratkozó oldal, termék oldal, blog poszt, videó. Ne csak a weboldalad címét tedd be, mert az nem ad túl sokat és ha nem konverzió optimalizált a weboldalad akkor az emberek nem is fognak vásárolni vagy feliratkozni.
Valamint tegyél felhívást a cselekvésre pl.: „Töltsd le most” vagy „Foglalj időpontot most”
A leírásban szereplő linknek egyeznie kell az éppen aktuális kampányod képeinek a leírásában lévő linkekkel. Így mérni tudod a kampányod sikerességét.
Egy bit.ly linkkel követni tudod a kattintások számát.
Illetve ha nagyon haladó vagy akkor saját #hashtag-et is létrehozhatsz, amit használhatnak a követőid.
Néhány példa:
Link
Az Instagram esetében nem rakhatsz minden egyes bejegyzésedhez egy linket. Csupán egyet használhatsz és azt a BIO-ban (leírásodban) helyezheted el.
Sokan arra használják ezt a linket, hogy a forgalmat a weboldalukra irányítsák innen, de ezt használhatod kampányok landing oldalára is ami lehet egy feliratkozói oldal, akciós ajánlat vagy egy új tartalom a blogodon / Youtube csatornádon.
Gary Vay-Ner-Chuk vállalkozó, híres social media szereplő például ha publikál egy új tartalmat akkor a bejegyzéseiben hivatkozik a profil leírásában található linkre, amit a kampányához igazítva mindig változtat.
Ez a módszer jól alkalmazható webshopok időszakos kampányainál is.
Minél több követőd van annál többen fognak elköteleződni
Tartalom stratégia
Az Instagram a vizualitásról szól, szóval jó minőségű és érdekes képeket kell feltöltened, ez a kulcs, enélkül használhatatlan az oldalad.
De miről is kéne posztolnod, hogy nézzenek ki a posztjaid?
Mielőtt rátérnénk a tartalom stílusára, beszéljünk arró, hogy miről posztolj.
Itt vissza kell kanyarodnuk arra, hogy milyen céllal vagy jelen az Instagramon.
Olyan tartalmat kell megosztanod, amely a célközönséged számára érdekes és segít elérni a célodat.
Nem szabad sok véletlenszerű dolgot feltöltened, mert senkinek nem kelti majd fel az érdeklődését. Olyan mint amikor egy online üzletben több száz féle termék van és nem tudod, mit válassz.
Ne bonyolítsd túl, legyen egyszerű
Amikor a látogatók az oldaladra jönnek tudják, hogy mit fognak látni és, hogy mit szeretnének látni.
pl.: Ha van egy cuki nyuszis oldal, akkor ott az emberek cuki nyulakat szeretnének látni, nem rókákat és farkasokat.
Egyes oldalak a termékeikre fókuszálnak és azokat is csak 3-4 kontextusban jelenítik meg, nem posztolnak mindenfélét. Megmutatják a külön termékeiket, elégedett vásárlókat vagy Instagram influencereket a termékekkel.
Például a NIKE RUNNING-nál az edző cipőiken és futó felszereléseiken van a fókusz.
Más márkáknál például a SPARTAN-nál a közösségépítésen és a versenyeken van a hangsúly.
Személyes márkánál például SZABÓ PÉTERnél személyes, motivációs és rajongós képek, valamint információk a megjelent tartalmakról, rendezvények témájában láthatunk bejegyzéseket.
Ahány üzlet, annyiféle tartalom, de fókuszálj mindig arra, hogy mi kelti fel a célközönséged figyelmét, és mivel tudod elérni az Instagram-os jelenléted célját. Válassz ki kb. 3 témát és maradj hű ezekhez.
Határozd meg a fő témaköröket
Minden vállalkozás, legyen az akármilyen méretű biztos, hogy nagyon sok érdekes tartalmat tud megosztani magáról az Instagram-on. Akár történetek a tulajdonosról, az alkalmazottakról, kultúrájáról vagy termékeiről.
Példák a tartalmakra:
- Háttér információk (hogyan készült)
- Vásárlók által készített fotók
- Ügyfelekkel készült fotók
- Termékeket bemutató fotók, videók
- Oktató tartalom
- Vicces tartalmak
- Motivációs tartalmak
Javaslom számodra is, hogy fogj egy papírt és egy tollat, majd írj le minden témakört, amit a vállalkozásodról meg tudsz osztani, kezd a legfőbb értékekkel, amit a vállalkozásod teremt. Majd válassz ki ezek közül 3-at, ne többet.
például a mi vállalkozói Instagram oldalunkon ezeket a témaköröket használjuk:
- Betekintés a vállalkozás hátterébe
- Motivációs tartalmak
- Tartalom megosztás
A tartalom stílusa
A stílusunk meghatározásával az lesz a célunk, hogy a posztjaink könnyen felismerhetőek legyenek a követőink számára miközben görgetnek a hírfolyamukban.
A legnagyobb márkák 60%-a folyamatosan egyfajta filtert alkalmaz a tartalmához.
Egyfajta szín, stílus használatával a követőid egyből tudni fogják, hogy ez a kép tőled származik. Ez nagyon fontos főleg azoknál, akik sok más felhasználót is követnek. Egy átlagos tartalom könnyen elveszik a nagy hírfolyamban.
A könnyen felismerhetőség könnyebb elköteleződést is jelenthet a követőid részéről egy lájk vagy egy komment formájában.
A stílus meghatározásában a következő pontokat fogjuk érinteni:
- Elrendezés
- Szín használat
- Betűtípus
- Filterek
Elrendezés
Nem mindenki profi fotós ezért érdemes kitérni a kép elrendezésére.
Fontos, hogy a kép ne legyen zsúfolt, szóval ne legyen sok minden rajta, hogy a központi téma kitudjon emelkedni.
Egyszerű háttérre lesz szükség, hogy a figyelmünk ne vesszen el a részletekben. Valamint hagyjunk elég helyet felül alul vagy oldalt a szövegezésnek is ha szöveget is szeretnénk megjeleníteni a képen.
A mannaszappan természetes összetevőkből készült szappanokat értékesít. Az Instagram oldaluk egy jó példa az elrendezésre és a háttér használatra. Gyakran posztolnak egyszínű egységes háttérrel vagy elmosódott háttérrel, hogy a fókusz pont kitűnjön.
Színhasználat
Azonos színek használata egységessé teszi az idővonaladra feltöltött képeket, ami egy kellemes vizuális hatást eredményez. Válassz ki 3 színt, amely jellemzi a márkádat és jelenítsd meg ezeket a képeiden, vagy használj ilyen filtereket. Ez nem ezt jelenti, hogy mindig ilyen színű képeket kell feltöltened, de ha a legtöbb ilyen akkor könnyen felismerhető lesz a tartalmad és a márkád.
Például egyes fotósok mint Gregoriophotography csak fekete-fehér fotókat posztolnak, így ha egy követője meglátja a fekete-fehér képet a hírfolyamában miközben görget lefele a sok kép között, biztos hogy felfogja ismerni, hogy ez a kép tőle van.
Vagy az OREO-t ha megnézzük, itt is láthatjuk, hogy a fekete fehér és kék színek dominálnak legfőképp. Azok a színek amelyek erősen kötődnek a márkához.
Betűtípus
Ha idézeteket vagy feliratos képeket posztolsz, mindig ugyan azt a betűtípust használd. A betűítípus egy olyan vizuális eszköz, amely ismét csak felismerhetővé teszi a márkádat. Érdemes ugyan azt a betűtípust alkalmaznod a képeiden, mint amilyet a weboldaladon használsz.
Ügyelj arra, hogy a felirat mindig jól látható és olvasható legyen a képen. Szóval világos feliratokhoz sötét hátteret alkalmazz és fordítva.
A HEADSPACE applikáció remek példa az állandó betűtípus használatára:
Filterek
Ha nem vagy profi fotós, akkor sem kell késégbe esned. Képeidre alkalmazhatsz filtereket, amelyek profi hatást biztosítanak.
A filterek drasztikusan megtudják változtatni egy kép hangulatát és minőségét. Válaszd ki azt a néhány filtert, amelyek a legjobban passzolnak a márkádhoz és ragaszkodj hozzájuk.
Sokfajta filter alkalmazása összefüggéstelenné teszi a profilod.
Ha telefonnal fényképezel, akkor az Instagram biztosít számodra filtereket.
A legnépszerűbbeket (itt találod).
Ha számítógépről szeretnél képeket feltölteni és szerkeszteni, ehhez a Gramblr nevezetű ingyenes szoftvert ajánlom, ami mind a két opcióra alkalmas.
Itt tudod (LETÖLTENI).
Képleírás
Sok mindenre használhatod a kép mellé tartozó leírást, de legyél tisztában azzal, hogy a karakterek száma 2200-ra van korlátozva és alaphelyzetben csak az első 3 sor jelenik meg. Szóval ezzel kell felkeltened a figyelmet.
Használhatod a képleírás mezőt kisebb blog bejegyzésekre, sztorikhoz illetve feltehetsz kérdéseket a követőidnek ezzel is növelve az aktivitást és az elköteleződést a márkád, szolgáltatásod irányába.
Promóciók esetén mindenképp hívd fel a figyelmet a BIO (leírásodban) elhelyezett linkre, amit már kitárgyaltunk előzőleg. Illetve elhelyezheted itt is csak ugye itt nem lesz aktív.
# Hashtag-ek
A heshtag-eket el tudod helyezni a képleírásban is vagy kommentbe is beírhatod a kép alá, hogy ne rontsa el az összképet, így jobban mutat. Ugyan úgy működni fog.
A hashteg-ek lehetővé teszik azt, hogy a célközönséged gyorsabban rádtaláljon, és sokkal gyorsabban növekedjen a követő bázisod.
A további hasznos információkért a követő szerzésről és a hashtag használatról töltsd le az ingyenes ebook-unk.
Instagram sztorik
Az Instagram lehetővé tesz olyan tartalom megosztást is amely 24 órán belül törlődik. Ebben az esetben is tudsz videókat és fotókat is megosztani.
Sztori létrehozásához egyszerűen csak kezdj el felvenni valamit, vagy csinálj egy fotót a készülékeddel. Amint elkészült felajánlja az Instagram, hogy helyezd el a sztoridban a felvételt a képernyő alján egy + ikon formájában.
Ha rányomsz, akkor a fotód 24 órán keresztül látható lesz a sztorijaid közt nem pedig a külön posztolt képeid közt.
Követni tudod mennyien, és hogy kik nézték meg pontosan sztoridat.
A sztorikat megtudod tekinteni számítógépen keresztül is de a kiemelt (highlited) sztorikat csak mobil készüléken láthatod.
A sztorik használatának előnyei:
- A sztorik egyből a hírfolyam felett jelennek meg, közvetlenül az Instagram logo alatt.
Ez könnyű elérést biztosít a követőid számára. - Feltehetsz kevésbé jó minőségű „hogyan készült videókat”
például, ha fotós vagy tudsz feltenni ide képeket a studió munkálatokról, amik biztos nagyon érdekesek a közönséged számára - Könnyű kísérletezni különböző tartalmakkal: fotó, rövid videó, boomerang (gif szerű kép)
szavazás, visszafele lejátszás és élő videó.
- Meg tudsz jelölni más felhasználókat a sztoridban és ez kiváló lehetőség együttműködni más felhasználókkal, illetve influencerekkel.
- Hashteg-ell és helyszínnel is eltudod látni a sztorijaid ami könnyebbé teszi, hogy rádtaláljanak az emberek.
- A legjobb sztorijaid rögzíteni is tudod a profilodon, hogy később is láthassák az emberek. Ez jó, ha egy influencer szerepel a sztoridban, vagy épp promozol egy terméket.
Erre jó példa az iglass_hungary mentett sztorijai. - 10 000 követő megszerzése után tovább tudod irányítani a őket egy külső linkre, ami nagyon nagy lehetőség, mert nagyon magas az elköteleződés a továbbkattintásra. Ez a lehetőség csak business profil esetén érhető el. Ha egy ilyen bejegyzést látsz, mint amilyet Gary Vay-Ner-Chuk is előszeretettel alkalmaz, hogy lapozz felfelé, akkor ez egy külső oldalra fog mutatni ami lehet egy feliratkozó oldal, promóciós oldal, új blog bejegyzés, videó stb…Forgalmat tudsz irányítani az értékesítői felületeidre. Ami nagy követőszám mellett igen nagy bevételt hozhat számodra.
Óriási lehetőség a profitod növelésére!
Összefoglalva tehát, a sztorikban hatalmas lehetőség rejlik a vállalkozások számára. Nem csak közvetlenül a megfelelő helyre tudod irányítani a forgalmat, hanem bizalmat is tudsz építeni.
Vizsgáld meg a példákban felhozott felhasználók sztorijait, keress a te vállalkozásodhoz hasonló felhasználókat és nézd meg náluk mi működik, majd kezd el te is tesztelni, hogy mire reagálnak a legjobban a követőid.
Instagram Analitikák
Az Instagram analitikai felülete üzleti profillal érhető el és csak a mobil applikáción tudod kezelni
Amint átkapcsoltál üzleti profilra, elérhetővé válnak az elemzések.
Ezek segítségével részletesen figyelemmel tudod követni a követő táborod növekedését. Részletes elemzést kapsz arról, hogy melyik posztod, hogy teljesített, mennyi lájkot és kommentet kapott.
A kimutatott információk nagyon jól rávilágítanak arra, hogy a te esetedben mi működik jól és hol kéne még fejleszteni az Instagram marketingeden.
Figyelemmel tudod követni:
- Mennyi követőt szereztél egy adott időszakban
- Közönséged neme, lokációja életkora
- Hányszor tekintették meg egy bizonyos bejegyzésedet
- Hány embert ért el a bejegyzésed
- Mennyien tekintették meg a profilod
- Mennyiszer kattintottak a BIO (leírás)-ban lévő profilodra
- Mennyit posztoltál
- Mennyiszer említettek meg téged egy Instagram posztban
- Saját márkájú hashtag-ed hányszor használták
Szóval minden elemzést megkapsz arról, hogy hogyan viselkedik a követőtáborod. Mire, hogy reagálnak, mikor aktívak, mikor tudod őket elérni.
Ezek mind mind nagyon hasznos infók számodra ahhoz, hogy eladd nekik a szolgáltatásod, terméked és növeld a bevételed.
Bónusz
Ha szeretnél még jobban elmélyedni az Instagram üzleti felhasználásának világában, jelentkezz az ingyenes online előadásunkra.
próbáltátok a Desktop for Instagram – Devanco chrome webstore böngésző kiegészítőt? , lehet kockázat Business Account használatakor?
Konkrétan ezt az alkalmazást még nem próbáltuk. Desktopról való megosztásra a gramblr-t javaslom.
De kockázatot nem igen látok a használatában.
Sziasztok, teljesen kezdő vagyok. Van Insta profilom, de nem céges. Jól olvasom, hogy átállíthatom cégesre?
Eddig 1/2 évente posztoltam 1 képet, amiről jobb nem beszélni, de elkezdtek olyan emberek, csoportok követni, akik miatt szeretném jobbá tenni a profilomat és lelkesen tanulmányozom a leírásotokat, mely alapján remélem sikerül.
Várom válaszotok. Köszi előre is. Niki
Szia Niki,
igen, gond nélkül át tudsz állni üzleti profilra.
Készítettünk erről egy videót is, hogyan tudod megtenni.
https://www.youtube.com/watch?v=QCqAUqVw-rU
Ez egy hasznos, jol osszeallitott leiras volt, koszonom nektek!
Köszönöm a hasznos infókat!
Nagyon hasznos leírás, jól használható, kézzel fogható tanácsokkal, köszönöm
Örülünk, ha tetszett 🙂